ENGHU

Design és márkaépítés.

Ha épp nem csináljuk, akkor blogolunk róla.

 

A közösség élménye: Kaptár

Mi abban hiszünk, hogy a vállalkozásod sikeréhez egy dolog szükséges: rohadt jól kell csinálni. Ezért vagyunk extra boldogok, mikor olyan csapattal ismerkedünk meg, mint a Kaptár. Ők ugyanis két év alatt egy baráti ötletből a város legmenőbb közösségi irodájává váltak. Mennyit költöttek közben reklámra? Nulla forintot.

 

A történetük néhány évvel ezelőtt kezdődött, mikor Dóri, Elvira és Áron kinéztek a sötét kis lyuk ablakán, amit iroda címszó alatt béreltek. Rádöbbentek, hogy nagyon nem jó ez így. A közösségi iroda fogalma ekkor még erősen gyerekcipőben járt itthon, ezért úgy döntöttek, ők is belevágnak egybe. Csak sokkal-sokkal jobban. Így született a Kaptár, a napfényes belvárosi iroda, ahova bárki bármikor beülhet dolgozni, tárgyalni vagy épp egy kávé mellett beszélgetni.

 

Az ötlet jó volt, a design csodaszép lett, de ahhoz, hogy egymásnak adják a kilincset az ügyfelek, még egy dologra szükség volt. Arra a szuper élményre, amit a tagoknak nyújtanak. Bár a legtöbben a hely miatt mentek hozzájuk, ők pontosan tudták, hogy nem a légkondi és a színes nyomtató az, amire igazán vágynak az emberek. Hanem egy közösség, ahol szabadon járhatod a saját utad, mégis egy rakás izgalmas emberrel vagy körülvéve. Ezt az élményt teremtették meg a Kaptárban, és ez az, ami miatt egy fillért sem kell költeniük reklámra.

 

Na de hogyan tudsz egy munkahelyet élménnyé tenni?

 

Apró figyelmességekkel

 

Nagyon figyelnek például arra, hogy az új emberek minél könnyebben beilleszkedjenek. Ezért minden új tag mellé keresnek egy régi tagot, aki körbevezeti. Így az újonc nemcsak bennfentes infókkal lesz gazdagabb, hanem máris a közösség közepébe csöppenhet. 

 

Izgalmas programokkal

 

Tudják, hogy igazi közösséget formálni csak jó programokkal lehet, ezért aktívan szerveznek saját eseményeket, a Sales reggelitől a Blogger estig. A legsikeresebb közülük a Vállalkozói női reggeli, ami szinte már hagyománnyá vált. Bár a programokat sehol sem reklámozzák, mégis egyre többen és többen vesznek részt rajtuk. 

 

Szuper kedvességgel

 

A Kaptárba egyszerűen jó érzés bemenni. Mert azt a kedvességet, ami a csapatból árad, nem lehet megjátszani. Érezni, hogy szeretik, amit csinálnak, és ez a szeretet sugárzik vissza mindenből. Az emberekből, a hangulatból, de még a berendezésből is.

 

 

Mit tanulhatsz a Kaptártól?

 

Fektesd az energiádat a jó designba és igényes környezetbe, törődj a vásárlóiddal, és adj nekik olyan élményt, amit mindenkivel meg akarnak osztani. Ha mindezt jól csinálod, nem kell többé költened reklámra.

 

 

 

 

Fotók: Kaptár




Vissza

DekoRatio Branding & Design Stúdió

Honnan tudjuk, mi tesz egy ambiciózus vállalkozást sikeres márkává?

Olvasunk, inspirálódunk, ötletelünk és kipróbálunk.

Honnan tudhatod te is, milyen a jó design és az ügyes márkaépítés?

Olvasd a blogunkat!

Kitűnő hazai példák és inspiráló gondolatok a nagyvilágból. Erről szól a DekoRatio Blog.

Te is ismersz szuper magyar márkát? Küldd el nekünk, hogy megoszthassuk!

 

blog@dekoratio.hu