ENGHU

Design és márkaépítés.

Ha épp nem csináljuk, akkor blogolunk róla.

 

Erős márkával az élen: Blup!

Ami nagynak látszik, az az is


Furcsa, de 2001 előtt Magyarországon gyakorlatilag senki nem tudott a babzsákfotelek létezéséről. Ez volt az az év, amikor a Blup! belekezdett ennek a sajátos ülőbútornak a gyártásába. És hirtelen egy csomó vidéki gimnazista, meg fiatal értelmiségi azon kapta magát, hogy egy ilyet bizony ő is szeretne a saját szobájába. Ehhez az innovatív termék mellett az is kellett, hogy a Blup! az első perctől egy cool és vérprofi márkaként jelenjen meg a magyar piacon. A Blup! belépője annyira hatásos volt, hogy sokan valami nagy bútor- vagy designcéget vizionáltak a márka mögé.


Az igazság ezzel szemben az volt, hogy a márkát két barát indította. A prototípusokat pár ismerőssel és szakemberrel közösen tervezték és varrták egy budapesti garázsban, ahol egy rövid ideig az értékesítés is történt.


Az a kezdetektől céljuk volt, hogy nagyobbnak mutassák magukat annál, mint amekkorák valójában. Hogy ez mit jelent? Nem kell nagy trükkökre gondolni, ehhez elég volt néhány egyszerű dolog. Először is lett egy professzionális arculat, egy jól hangzó névvel és egy friss, fiatalos logóval. A srácok tudták, hogy a profizmus aurájának megteremtéséhez fontos a széles termékpaletta is, annak ellenére, hogy valószínűleg nem minden termékük lesz sikeres. Ezt az „auraépítést” jól támogatta később a saját márkabolt is, amit szintén csak komoly cégek engedhetnek meg maguknak.


Ügyes pozicionálás 


A Blup! másik nagy dobása az volt, hogy ügyesen hozzákötötte magát a fesztivál-életérzéshez, ami nagyon vonzó volt egy bizonyos korosztálynak. Ráadásul így minimális anyagi ráfordítással tudták pozicionálni a márkát, valódi életérzést faragva a Blup! babzsákokból.

 

A zenei fesztiválokkal kötött barter-megállapodásokkal ugyanis úgy érték el fizetett hirdetések nélkül a célcsoportjuk jelentős részét, hogy közben a márka coolság faktorát is erősítették. A deal annyi volt, hogy a cég babzsákokat ad kölcsön a fesztivál idejére, cserébe a Blup! támogatóként szerepel a VOLT és a SZIGET szponzorok között.


Erős márka vs. gyenge jellem


Az erős márka egyébként épp azért lett létfontosságú a Blup!-nak, mert annyira egyedi volt a terméke. Ugyanis azt követően, hogy kaphatóak lettek a Blup! fotelek, azonnal piacra került egy csomó másolat is.

 

A Blup! egyetlen esélye a pole pozíció megtartására a magas márkaérték és a folyamatos megújulás volt. Be is jött a dolog, az erős brandnek köszönhetően a koppintások megjelenése után is a Blup! maradt az első számú márka a kategóriájában és az emberek a mai napig a Blup!-ot tartják az „igazi” babzsákfotelnek.
 




Vissza

DekoRatio Branding & Design Stúdió

Honnan tudjuk, mi tesz egy ambiciózus vállalkozást sikeres márkává?

Olvasunk, inspirálódunk, ötletelünk és kipróbálunk.

Honnan tudhatod te is, milyen a jó design és az ügyes márkaépítés?

Olvasd a blogunkat!

Kitűnő hazai példák és inspiráló gondolatok a nagyvilágból. Erről szól a DekoRatio Blog.

Te is ismersz szuper magyar márkát? Küldd el nekünk, hogy megoszthassuk!

 

blog@dekoratio.hu