ENGHU

Design és márkaépítés.

Ha épp nem csináljuk, akkor blogolunk róla.

 

Hogyan válassz logót?

Gigantikusan rajongunk a jó logókért. Ezért nagyon örülünk, hogy egyre több hazai vállalkozás ismeri fel, mennyire nélkülözhetetlen egy igényes arculat. Ám a végleges logó kiválasztásánál gyakran megtorpannak az emberek. Pedig korántsem akkora döntés, mint amilyennek látszik. Szóval nagyon fontos, hogy a helyén kezeljük a márkaépítésben.

 

A szép megjelenés ugyanis nem egy cél, amit ha elérsz, akkor kényelmesen hátradőlhetsz. Hanem egy eszköz, ami sok más komponenssel együttműködve vezet a sikerhez. Persze, hihetetlenül fontos eszköz, hiszen ez az, amit az emberek először megpillantanak. Ez az első lehetőséged, hogy lenyűgözd őket, és megmutasd, hogy te más vagy, mint a többiek. Azonban ha nincs mögötte sztori, megfelelő üzenet, különleges vásárlói élmény, akkor azzal a lendülettel tovább is állnak.

 

Szóval ne tölts el rengeteg időt azzal, hogy szép helyett még szebb logód legyen. Ne próbálj meg beletuszkolni mindent, amit képviselsz. Ne költs vagyonokat arra, hogy százszor újratervezzék neked, hátha még jobb lesz. Mert az igazi jelentését úgyis az adja majd, amit mondasz és teszel. Egyszerűen válassz olyat, amivel azonosulni tudsz, és ami mögé büszkén építed fel a márkádat.

  

A megmaradt időt és energiát pedig fordítsd arra, hogy szuper élményt nyújts az embereknek.

 




Vissza

DekoRatio Branding & Design Stúdió

Honnan tudjuk, mi tesz egy ambiciózus vállalkozást sikeres márkává?

Olvasunk, inspirálódunk, ötletelünk és kipróbálunk.

Honnan tudhatod te is, milyen a jó design és az ügyes márkaépítés?

Olvasd a blogunkat!

Kitűnő hazai példák és inspiráló gondolatok a nagyvilágból. Erről szól a DekoRatio Blog.

Te is ismersz szuper magyar márkát? Küldd el nekünk, hogy megoszthassuk!

 

blog@dekoratio.hu