ENGHU

Design és márkaépítés.

Ha épp nem csináljuk, akkor blogolunk róla.

 

Hullámokat kell verni: Vocalcycle

Vannak olyan szituációk, amikor tudod, hogy a terméked jobbá teszi majd a világot, csak először ezt meg kell mutatnod a környezetedben élőknek is. Ez a két erdélyi srác által alapított Vocalcycle bringamárka története. Egy kerékpárépítő műhelyé, ahol a biciklik személyre szabott tervezése mellett az erdélyi bringakultúra építése is a célok között szerepel. Ám a Vocalcycle ennél is több: a zene és a biciklizés iránti szeretet brandje.

 

Flow két keréken


Tanulj, utazz, dolgozz (láss, inspirálódj, tapasztalj) és hozd létre azt, amit igazán szeretnél. Mondjuk otthon: Erdélyben.
A két bicikliőrült jó barát, Molnár Hunor és Kerekes Attila végigtekerte és szerelte a gyerekkorát, hogy aztán húszas éveikben Hollandiában és Budapesten tegyék ugyanezt.
2014-ben aztán be is indították szülővárosukban saját biciklis vállalkozásukat, a Vocalcycle-t. Mivel eddig sem az ötvenezer lakosú Sepsiszentgyörgy, sem Erdély nem a kerékpárkultúrájáról volt híres, ezért mindenki  kíváncsi volt a történet folytatására.


Életérzésből brand és vállalkozás


A Vocalcycle név a térben terjedő hanghullámokat és a biciklizés flow-ját házasítja össze. Mi köze a hangnak a biciklihez? „A hang az ősrobbanáskori örök rezgési ciklus továbbélése. Ebbe a ciklusba beleszülettünk és útközben inspirálódunk, hogy megalkothassunk valami nekünk is, meg a környezetünknek is tetszőt” - magyarázza Hunor a névválasztásukat. Elég költőien hangzik, de a Vocalcycle történetében nemcsak ez a különös.


Felfelé gurulnak


Az ő sztorijuk azért igazán érdekes, mert egy olyan országban és városban akarják meghonosítani a kerékpáros kultúrát, ahol ennek alig-alig van hagyománya. Hunorék tudják, hogy Románia egyelőre messze áll a biciklibarát európai országok listájától. Ám hisznek abban, hogy gyönyörű biciklik gyártásával és a Nyugat-Európában már fejlett kerékpáros kultúra elterjesztésével segíthetnek jobbá tenni a sepsiszentgyörgyiek életét. Kerékpár-kiállítás, biciklis kávézó nyitása, és a helyi közösséget bevonó workshop-ok is szerepelnek terveik között. Így szeretnék szűk otthonukban népszerűsíteni a kerékpárhasználatot, a vele járó aktív életstílust és összekötni ezt az életérzést a Vocalcycle márkával.


Tanulság


Állítják, tényleg ennyire egyszerű: csináld jól, amit szeretsz, úgy, hogy az közben a közösségednek is jó legyen. Nem árt, ha előtte van lehetőséged világot látni, hogy hazatérve bemutathasd és hozzáférhetővé tehesd azt, ami külföldön szebbé teszi a hétköznapokat. A Vocalcycle ezen az úton indult el, reméljük, végig is száguldanak rajta.

 

 

Geréb Orsolya

 

 




Vissza

DekoRatio Branding & Design Stúdió

Honnan tudjuk, mi tesz egy ambiciózus vállalkozást sikeres márkává?

Olvasunk, inspirálódunk, ötletelünk és kipróbálunk.

Honnan tudhatod te is, milyen a jó design és az ügyes márkaépítés?

Olvasd a blogunkat!

Kitűnő hazai példák és inspiráló gondolatok a nagyvilágból. Erről szól a DekoRatio Blog.

Te is ismersz szuper magyar márkát? Küldd el nekünk, hogy megoszthassuk!

 

blog@dekoratio.hu